A kávé a mindenünk. Több mint 60 éve kínáljuk vásárlóinknak a legjobb minőségű kávékat. Ahhoz, hogy ennek az igénynek a jövőben is eleget tudjunk tenni, nem csak az aroma és az íz fontos a számunkra. Kiállunk a környezetvédelemért, valamint az egyenlítő mentén, az úgynevezett kávéövben élő kávétermesztők és családjaik jobb életkörülményeiért.

A kávéültetvényesek oktatása

A 100%-ban fenntartható üzleti tevékenység felé vezető úton azt a célt tartjuk szem előtt, hogy középtávon kizárólag olyan kávékat kínáljunk, melyek termesztése egyaránt megfelel az ökológiai, szociális és gazdasági követelményeknek, és így tartós megélhetési alapot nyújt a kávétermesztők és családjaik számára. Csak így biztosíthatjuk hosszú távon a szükséges nyerskávé minőségek elérhetőségét.

Csupán a gazdaságok tanúsításával nem oldhatók meg a kávészektorban jelentkező kihívások. Agrártudósokkal, trénerekkel, exportőrökkel és kereskedőkkel, szabványügyi szervezetekkel, valamint kormányzati és nem kormányzati szervezetekkel karöltve, Tchibo Joint Forces!® képzési programunk segítségével támogatjuk a kistermelőket abban, hogy vállalkozói szellemben tevékenykedjenek és növeljék gazdaságosságukat. Ugyanis csak akkor fogják folytatni a kávétermesztést, akkor alakul ki a tartóstermesztési módszerekkel szembeni tudatosság azok alkalmazására, és maradnak meg számunkra mint üzleti partnerek, ha a kávétermesztésre vonzó bevételi forrásként tekintenek.

Együttműködés a szabványügyi szervezetekkel

Célunk elérése érdekében valamennyi nemzetközileg elismert szabványügyi szervezettel együttműködünk. Ezek jelenleg a Rainforest Alliance, a Fairtrade, a UTZ Certified és az EU-jogszabályok szerinti bio-tanúsítvány mögött álló szervezetek. A 4C Association alapszabványát arra használjuk, hogy a kávétermesztők tevékenységét szervezetté, őket pedig fogékonnyá tegyük a fenntartható kávétermesztés iránt.

Környezetvédelem a legjobb minőségért

A kávé értékes nyersanyag. A termékeny talaj, a tiszta víz és a megfelelő éghajlati feltételek döntő jelentőségűek a minőség és a mennyiség szempontjából. Gyakran hiányzik azonban a környezetkímélő termesztési technológiák ismerete. Ezért társalapítói vagyunk a Coffee & Climate kezdeményezésnek, mely főként a klímaváltozással és a kávétermesztőknek a helyi hatásokhoz való, lehető legoptimálisabb alkalmazkodásával foglalkozik.

Képzési projektek a Tchibo kávéültetvényein

A kávétermesztők és családjaik gyakran nehéz szociális körülmények között élnek. A Tchibo, válogatott partnereivel együttműködésben, 2011 óta saját projekteken keresztül igyekszik tenni Guatemalában a kávétermelő országokban élők jobb életkörülményeiért.
2008 óta a világ legnagyobb gyermekjogi szervezetével, a Save the Children szervezettel gyerekeket és fiatalokat támogatunk Tanzániában. Többféle gyakorlat- és szakmaorientált iskolán kívüli tevékenységgel segítünk hozzá 3.000 diákot a sikeres átmenethez a szakmai életbe.

További információkat a Fenntarthatósági mérleg 2015 dokumentumban olvashat.


Tények és adatok

• 2015-ben a kínálatunkban szereplő kávék több mint 40%-a fenntartható termesztésből származott.
• Eddig 30.000 kávétermesztő vett részt a Tchibo Joint Forces!®  képzési program keretében szervezett oktatásainkon Közép- és Dél-Amerikában, Kelet-Afrikában és Ázsiában.
• A Tchibo kávébárokban 2009 óta kizárólag fenntarthatósági tanúsítvánnyal rendelkező kávékat használunk kávéspecialitásaink elkészítéséhez. Valamennyi prémium termékünk, mint például a Tchibo Privat Kaffee kávék és a Tchibo Cafissimo kapszulás kávék alapanyagai már 2012 óta 100%-ban tanúsítvánnyal rendelkező fajták.
• Huehuetenango és Chiquimula (Guatemala) tartományokban eddig több mint 2.000 gyermekre vigyáztunk tizenkét napköziben.